Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged

1937. április 21. VIII. rendes ülése

három rendes félévet, most pedig karunk első féléves hallgatója.­­Kéri, hogy bölcs.kari félévei alap­ján a f.é. junius hóban bocsáttassék az I. alapvizsgára. A bizottság a kérelem telje­sítését javasolja. A Kar a javaslat szerint határoz. 12. / 897-1936/37 j.k.sz. Esztegár Gyula joghallgató végbizo­nyítványának kiadását kéri.-Folyamo­dó most hallgatja a hetedik félévet. Minden kötelező kollégiumot lehallga­tott. Harmadik féléve szabálytalan, mert az I. alapvizsgát bukás miatt későn tette le.- Betoborozták a m. kir. honvédséghez karpaszományosnak.. Kéri, hogy szabálytalan félévét a Kar számítsa be rendes tanulmányi idejébe, hogy az 1889: XXVI. t.c. alapján elnyerje a végbizonyítványt. Kollokviuma, szorg.jegye nincs, mind­három alapvizsgát bukással tette le. A bizottság a kérelem elutasí­tását javasolja. A Kar a javaslat szerint határoz. 13. / 97-1936/37 j.k.sz. Arvay Ferenc joghallgató a végbizo­nyítvány kiadását kéri.- Folyamodó lehallgatott karunkon 7 rendes, szabá­lyos félévet, az alapvizsgákat rendes időben letette, a kötelező kollégiumo-V ^ kát a magyar pénzügyi jog kivételével lehallgatta. Minthogy még jogi tanul­mányai előtt eleget tett egy évi katonai szóig.kötelezettségének, az

Next

/
Thumbnails
Contents