Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged

1937. április 21. VIII. rendes ülése

Károlyra vonatkozó részében a követ­kező : A Természetbarátok Turista Egyesületében titkosan szervezkedett egy ol^an csoport, amely a kommunista mozgalmakban tevékeny részt vesz, kirándulások őrve alatt a budapest­­környéki erdőkben összejöveteleket rendez és azokon rendszeres kommunista propagandát folytat. Ilyen propaganda­­gyűlés volt az is, amelyre 1952.októ­ber 20.-án a nagykovácsi erdő egyik tisztásán az említett egyesület kom­munista csoportja és más kirándulók összeverődtek. A gyűlésen, amelyen a Szovjetuniót dicsőítő előadás,szavaló­­korus, valamint a kommunistainduló hangzott el és kommunista röpiratokat szórtak szét, Spiegel Károly is jelen volt. Ezzel a tényállással a törvény­szék megállapítása szerint Spiegel Károly az 1921: III .törvénycikk 3.§. első bekezdésébe ütköző vétség tóny­­álladékát valósította meg, azért,mert elmulasztotta a hatóságot az 1932. október 30-án tartott gyűlésen tudo­mására jutott kommunista szervezkedés­ről 'értesíteni. A törvényszék tehát Spiegel Károlyt - bár a kir.ügyészség ellene a kommunista szervezkedésben való ak­tiv részvétel miatt emelt vádat - csu­pán a körülirt mulasztási bűncselekmény miatt Ítélte el, még pedig azért,mert

Next

/
Thumbnails
Contents