Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1936-1937, Szeged
1937. április 21. VIII. rendes ülése
Uz fogadása esetén éljenek különvéleménynyel. XIII. Az Elnök felkérésére dr.Heller Erik ny.r.tanár előterjesztést tesz Spiegel Károly szigorlatra bocsátása tárgyában : Tekintetes Jog- és Államtudományi Kar I Spiegel Károly karunkon végezte a jogi tanfolyamot és 1932. decemberben végbizonyítványt kapott. 1936. március hóban szigorlatra jelentkezvén, a szigorlati határnap kitűzéséhez a dekanátus erkölcsi . bizonyítvány becsatolását kívánta meg. A becsatolt erkölcsi bizonyítványból kitűnt, hogy Spiegel Károlyt, aki akkor huszonnégyéves és foglalkozására nézve banktisztviselő volt, a bíróság az 1921.: III. törvénycikk 3.§. első bekezdésébe ütköző államfelforgat ás vétsége miatt két hónapi fogházra Ítélte, aminek folytán szigorlati határnapjának kitütése nem történt meg. Múlt évi március 21-én Spiegel Károly kérvényt adott be dékánunkhoz, amelyben szigorlatra bocsátását kérte, a következő indokok alapján: 1./ az egyetemre történt felvételétől a végbizonyítvány kiadásáig ellene soha semmiféle kifogás nem merült fel; 2./ alapvizsgáit egyhangú, ill. szótöbbséges eredménynyel, bukás nélkül tette le; 3./ Az a büncselek-