Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1935-1936, Szeged

1935. szeptember 24. I. rendes ülése

A bizottság javasolja a kérelem teljesítését. /&*/ 89-1935/6 j.k.sz. Kardos Sándor joghallgató a II. alap­vizsgára bocsátását kéri. Folyamodó most hallgatja a harmadik félévét, az I. alapvizsgát rendes időben le­tette.- Jogi tanulmányai előtt eleget tett egy éves katonai szolgálati kö­telezettségének, majd pedig lehallga­tott egy rendes és szabályos félévet a közgazdasági egyetem kereskedelmi szakán. Most arra kér engedélyt, hogy ezekre való figyelemmel, a jelen, harmadik féléve végén, vagyis 1936. évi január hóban a II. alapvizsgát megkísérelhesse.- Az I. alapvizsgát bukás nélkül tette le, kollokviuma, szorgalmi jegye nincs. A bizottság a kérelem elutasítá­sát javasolja, mert folyamodó a II. alapvizsga letételéhez megkívánt pénz­ügytan c. kollégiumot még nem hallgat­ta le. Kar a javaslatot elfogadja. Kar a javaslatot elfogadja. 3./ 76-1935/6 j.k.sz. Bányay Ferenc joghallgató a III. alap­vizsgára bocsátását kéri f.é. november hóban. Folyamodónak f.é. junius vagy szeptember hóban kellett volna a IH . alapvizsgára állania, ebben azonban a csatolt hatósági orvosi bizonyít­vánnyal bizonyított betegsége megaka­dályozta.- Most arra kér engedélyt,

Next

/
Thumbnails
Contents