Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1935-1936, Szeged
1936. június 19. X. rendkívüli ülése
den oldalának éles meglátása és megfigyelése, beható kritikai elemzés, önálló és eredeti tudományos szempontoknak felvetése és kiváló jogászi okfejtésekkel való megalapozása jellemzi. A Mártonffy tudományos egyéniségének már többszörösen, különböző szaktekintélyek részéről történt méltatása felmenti bizottságunkat az alól, hogy részletekbe menően ismertessük és mérlegeljük munkáinak tudományos értékét. Csak sajnálatunkat fejezhetjük ki a fölött, hogy bizonyára az 1923-ban nyugalomba önként történt vonulását előidéző körülmények, később meg a megélhetésért folytatott robot munka megakadályozták a tudományos közélettel folytonos érintkezést tartás dacára, irodalmi munkásságának folytatásában. Bizottságuhk az üresedésben levő polgári törvénykezési jog tanszékének ellátására Mártonffy Marcel dr.-t alkalmasnak tartja. Ehhez a meggyőződéséhez még az a jogosult várakozás is járul, hogy kineveztetése esetén eredményesen fog közreműködni karunk, abbeli jó igyekezetének megvalósításában,mely a joghallgató if jusá civilistikai legjobb kiképzésére és a polgári jogtudományok tanerőinek utánpótlására alkalmasak kiválasztására és tudományos kiképzésük előkészítésére irányul.