Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1935-1936, Szeged
1936. június 19. X. rendkívüli ülése
üresedésben vannak, ami a helyettesítéssel időről-időre megbízottak legjobb Igyekezete ellenére is a tanári succrescentia nevelődésének földjén évek termésének elmaradását hozta magával. Másfelől azonban ez a megállapítás az üres tanszékek mielőbbi betöltésének szükségességét is adja. Ez is vezette bizonyára karunkat abban,hogy a legelső alkalmat megragadva a polgári törvénykezési jog tanszékének betöltésére szükséges intézkedések megtételére kért felhatalmazást és e szükségességnek parancsoló szempontja irányította bizottságunkat is abban,hogy a tanszék betöltésére tegyen a tekintetes Karnak javaslatot. A pályázóknak személyi és tudományos működésűket is átfogó és bemutatott adatai alapján bizottságunk szepesváraljai Haendel Vilmos dr. miskolci jogaladémiai tanárt és Vutskits György dr.magyaróvári gazd.akadémiai tanárt ez idő szerint nem találta a tanszék betöltésénél figyelembe vehetőnek. És pedig mindkettőt egyaránt azért nem, mert nemcsak hogy eddig elé egyetemi magántanári képesítést sem szereztek, hanem egyik sem igazolt oly tudományos felkészültséget, ami egy egyetemi tanszék elnyerésének első és fő előföltétele. Haendel Vilmos, aki igen szép sikerrel befejezett előtanulmányok után 1930 szeptember hava óta a mis-