Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1935-1936, Szeged
1936. április 29. VIII. rendes ülése
” Magnifice Rector 1 Az előadásoknak szabályszerű Időben való megkezdése azoknak pontos látogatás tárgyában 1271/1936. E.T.szám alatt kelt nagybecsű iratára van szerencsém tisztelettel közölni, hogy Karunk a f.évi április hó 29.napján tartott VIII. rendes ülésén foglalkozott a bölcsészeti kar idevonatkozó előterjesztésével . térozata alapján ragaszkodik ahhoz, hogy a tanácsnak 1936. január 22.-én tartott V.rendes ülésében 164.jksz.a. hozott határozata az előadások szabályszerű megkezdését illetőleg továbbra is fenntartassék s mindössze azt javasol ja, mélt óztas sók intézkedni, hogy a kollégiumok és a menzák a beiratkozás kezdetével egy időben nyíljanak meg.” Kar a javaslatot elfogadja. XII. Elnök felkérésére dr. Csekey István ny.r-tanár előterjeszti a Sir Robert Gower angol képviselő Tekintetes Jog- és Államtudományi Kar J Ismeretes az a mozgalom, amelyet az angol parlamentben néhány évvel ezelőtt Sir Robert Gower konzervatív párti képviselő indított meg a Magyarországot szétdarabolt triano*• Karunk egyhangúan hozott hahonoris causa doktorrá avatása indit vány éft : ' (V