Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1935-1936, Szeged

1935. november 27. III. rendes ülése

/|'LÍ> A vallás- és közoktatásügyi Miniszter úrhoz intézett kérvényben arra kér engedélyt, hogy ezt a szigorlatot hamaészor is megismételhesse. A bizottság javasolja, hogy folyamodó kérése pártolólag terjesz­tessék fel a m.kir. vallás- és köz­oktatásügyi Miniszter Úrhoz. 18./ 322-1935/6 j.k.sz. Varvasovszky László joghallgató tandij­­segélyt kér.- Folyamodó az 1934/5 tanév II. felét somogyvármegyei ösz­töndíjjal a német nyelv elsajátítá­sa végett a gráci egyetemen töltötte, de csak látogató jeggyel, a félévet tulajdonképen karunkon szerezte meg. Minthogy nem járt be, szorgalmi jegye-, két sem szerezhetett, nem is kollok­válhatott, minélfogva tandíjmentesség­ben sem volt a f. félévre részesíthe­tő.- Vagyontalanságára hivatkozva,mely szerint özvegy anyjának teljes havi jövedelme 150 pengő, folyamodó pedig most rendesen látogatja az előadáso­kat, tehát semmi keresete nincs, - a f. félévre eső 102 pengő tandija be­­fizethetése végett tandijsegélyt kér. Hivatkozik előző tanulmányi eredményei­re és arra, hogy hadiárva.- A karnak azonban tandijsegélyre fedezete nincs. A bizottság a kérelem elutasítá­sát javasolja. Kar a javaslatot elfogadja. Kar a javaslatot elfogadja Dr. Búza László ny .r .tanár

Next

/
Thumbnails
Contents