Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1934-1935, Szeged
1935. május 28. IX. rendes ülése
■&> hogy arra általános egyetemi szempontból való vélemónyes jelentésünket terjesszük elő. Van szerencsénk e felhívásnak a következőkben eleget tenni. Karunk a szabályzattervezetben kifejezésre jutó azon az állásponton van ugyan, hogy a kari tantermek felett való rendelkezés joga az illető kar dékánját Illeti meg, de úgy véli, hogy ez az elv az u.n. auditorium maximummal szemben nem alkalmazható. Mivel úgy látszik,hogy a szóbanforgó szabályzattervezet első sorban épen az auditorium maximum "kölcsön adásának" ügyét kívánja szabályozni, az karunk nézete szerint nem fogadható el. Az auditorium maximum létesítése kifejezetten azzal az intencióval történt, hogy az egyetemnek megfelelő nagy terem álljon rendelkezésére nemcsak a tame ndben hirdetett előadások megtartására, hanem egyéb előadások, összejövetelek és esetleges ünnepségek rendezésére is. az auditorium maximum részben az annyiszor nélkülözött nagyobb aula hiányát is hivatott pótolni s közismert, hogy az uj központi épületben is aránylag kisméretű aula építése vétetett tervbe épen azzal az indokolással, hogy nagy aulára az auditorium maximum mellett nincs szükség. Ennek folytán az auditorium maximumot nem egy kar, hanem az egész egyetem helyiségének kell tekintenünk, melynek helyzete az aula helyzetével analog, pen ezért azon a véleményen vagyunk,