Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1934-1935, Szeged
1935. március 27. VII. rendes ülése
gára. Kar folyamodó kérését elutasítja 2. / 1,034-1934/5 j.k.sz. Pollner Imre II. alapvizsgára bocsátás Iránti kérését.-Folyamodó most hallgatja a harmadik félévet; az első alapvizsgát rendes időben letette. Jogi tanulmányai előtt lehallgatott az állatorvosi főiskolán 2 félévet.- Erre való hivatkozással most arra kér engedélyt, hogy f.é. junius hóban álljon a II .alapvizsgára. Kar folyamodó kérését elutasítja. 3. / 1.022-1934/5 j.k.sz. Oláh Ferenc III. alapvizsgára bocsá ás Iránti kérését.- Folyamodó most hallgatja a negyedik rendes félévet, kari engedéllyel letette az I. és II. alapvizsgát. Az 1911-12 tanév I. felében lehallgatott Kolozsvárt egy félévet, a leckekönyvet azonban félév végéről saját hibáján kivül nem volt módjában aláíratni és lezáratni, bár a félévet végig lehallgatta. Kéri, hogy ez a féléve utólag érvényesíttessék s zárassák le, azután számittassék be tanulmányi Idejébe s engedtessék meg, hogy a f.é. junius hóban álljon a III.alapvizsgára.Igen szorgalmas,kitűnő sikerű tanulmányi eredményt tanúsító hallgató. Kar az ügy tárgyalását leveszi a napirendről. 4./ 1052-1934/5 j.k.sz. Konréd Ferenc Ferdinánd III. alapvizsgára bocsátása iránti kérését.- Folyamodó