Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1934-1935, Szeged
1935. február 27. VI. rendes ülése
938-1934/5 j.k.sz. Szinte László II. alapvizsgára bocsátás iránti kérését.- Folyamodó most hallgatja negyedik félévét. Az első alapvizsgát ismétlő pótvizsgával har» í madik féléve folyamán tette le, emiatt ez a féléve szabálytalan. Most arra kér engedélyt, hogy a II. alapvizsgát e szabálytalan félév figyelembevételével a f. semester végén megkísérelhesse.- Igazolásul biztosító intézeti igazolványt csatol be, mely szerint 1934. aug. 7.- szept. 14-ig betegállományban volt. Kar folyamodó kérését teljesiti. Z4/ 945-1934/5 j.k.sz. Zwinz Károly II. alapvizsgára bocsátás iránti kérését.- Folyamodó most hallgatja az ötödik félévet. F.é. január hóban kellett volna a II. alapvizsgára állania, azonban hatósági orvosi bizonyitványnyal bizonyltja, hogy január hóban beteg volt s emiatt nem állhatott vizsgára.- Most arra kér engedélyt, hogy a f.é. március havi pót» alapvizsgák során álljon a II. alapvizsgára azzal a hatállyal, mintha januárban állott volna elő. Kar folyamodó kérését teljesiti. 4./ 946-1934/5 j.k.sz. nemeskéri Kiss László II. alapvizsgára bocsátás iránti kérését.- Folyamodó most hallgatja a harmadik félévet. Jogi tanulmányai előtt az orvosi karon lehallgatott három félévet,ezen-