Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1934-1935, Szeged
1934. október 24. IV. rendes ülése
létről való, az I. alapvizsga előtt kellő időben nem kapott útlevelet s nem tudott az I. alapvizsgára a szükséges időben kijönni. Kar folyamodó kérését teljesiti• 10./ 605-1934/5 j.k.sz. Tompa Miklós joghallgató végbizonyítvány kiadósa iránti kérését.- Folyamodó most hallgatja a hetedik félévet, minden kötelező kollégiumot lehallgatott, az alapvizsgákat letette. Betoboroztatott a m.kir. honvédséghez karpaszományosnak s igy az 1889iXXVI.t.c.alapján elnyerhetné a végbizonyítványt, minthogy azonban az I. és a II. alapvizsgát ismétlő, majd utána pótvizsgával tette le, a vonatkozó tanulmányi szabályzat 9.§-a értelmében harmadik és ötödik féléve szabálytalanná vált, bár a kar mindkét esetben megengedte, hogy alapvizsgára álljon úgy, mintha e félévei szabályosak lennének. Kéri, hogy e két féléve a végbizonyítvány szempontjából is tekintessék szabályosnak s a f.félév végéről adassák ki a végbizonyítványa. Bukásait betegségével igazolja. 11./ 653-1934/5 j.k.sz. Kovács Mihály végbizonyítvány kiadása iránti kérését. - Folyamodónak van a jelenlegivel együtt öt szabálysze-Kar folyamodónak egy félévet beszámítva, még egy további félév szabályszerű lehallgatása után részére a végbizonyítványt kiadja.