Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1933-1934, Szeged
1933. november 16. IV. rendkívüli ülése
zottabb mértékben érezzük annak szükségességét, hogy a város vezetőségével válvetve közreműködjünk az Ínségben szenvedők súlyos állapotának enyhítésére. Ezért javaslom,határozza el a Kar, hogy a jelen tanévben a tavalyihoz hasonló akciót indítva, a város Illetékes hatósága által kijelölendő személyek részére a december 1-től március 30-ig terjedő időszakban havonKent kétszer élelmiszercsomagokat fog kiosztani. A kiosztásra kerülő élelmiszer adagok megállapításánál vegyük igénybe /ür.Mészáros Gábor egyetemi magán- - tanár urnák, az egyetemi élelmezési üzem vezetőjének már kipróbált szakértelmét, aki - úgy mint tavaly - ezúttal is szives készséggel vállalkozott az akció lebonyolítására,amivel a Kart maradandó hálára kötelezi®/. A nevezett magántanár ur számítása szerint az egy-egy személynek egy hónapra kiosztandó élelmiszerek mennyiségére bőven elegendő volna 5-5 pengő, tehát egy-egy pengővel kevesebb, mint amennyit a tavalyi akcióban hozzájárulási egységül alapul vettünk. A hozzájárulási egységnek csekélyebb összegben való megállapítása nem a kiosztandó élelmiszerek mennyiségének, vagy minőségének csökkentésében, hanem az élelmi■ szerek olcsóbbodásában leli magyarát