Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1933-1934, Szeged

1933. szeptember 27. I. rendes ülése

ban különféle okok miatt még nem tudott kellőképen elkészülni. Arra kér most a kartól engedélyt, hogy f.é. november hóban állhasson az I. alapvizsgára az­zal a hatállyal, mintha szeptember hó­ban állott volna. 10. / 104-1933/34 j.k.sz. Dluhi János alapvizsgára bocsátás irán­ti kérését. - Folyamodónak most a f.é. szeptember hóban kellett volna a II. alapvizsgára állania, alapvizsgája ki is olt tűzve, azonban hatósági orvo­si bizonyítvánnyal igazolt betegsége miatt nem tudott megjelenni. Most arra kér engedélyt, hogy a f.é. november havi pótalapvizsgálatok során állhasson alapvizsgára azzal a hatállyal, mintha szeptemberben állott volna elő. 11. / 103-1935/34 jksz. Berda Sándor alapvizsgára bocsátás iránti kérését. - Folyamodó most hall­gatja a hatodik félévet, ezen félévei­ből azonban egy, és pedig a harmadik szabálytalan, mert az I. alapvizsgát egy félévvel később tette le, mint kellett volna. - Most arra való hivat­kozással, hogy jogi tanulmányai előtt a debreczeni tud.egyetem hittudományi karán lehallgatott 7 félévből is szeret­ne valamit beszámíttatni a végbizonyít­vány igénylése során, azt kéri, hogy eddig hallgatott s jelen féléve alapján 1934.évi január hóban bocsáttassák a A kar folyamodó kérését elutasítja. A kar folyamodó kérését teljesiti.

Next

/
Thumbnails
Contents