Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1933-1934, Szeged

1934. április 11. VIII. rendes ülése

gatja le a hetedik félévet, az alap­vizsgákat rendes időben letette, a kötelező kollégiumokat a magyar ptnz­­ügyi jog kivételével lehallgatta.­­Önkéntes jelentkezése alapján karpa­­szományosnak te toborozták a m.kir.hon­* védséghez, ez alapon az 1889. XAVI.t. c. értelmében a jelen félév végéről el­nyerhetné a végbizonyítványt. Ennek akadálya az, hogy a pénzügyi jogot nem hallgatta le. Kéri, hogy ennek a kollé­giumnak utólagos lehallgatása alól men­tessék fel. A múlt félévben elnézésből nem vette fel, a f.félévben pedig nem adatik elő. 20./ 1072-1935/24 j.k.sz. ifj. Rótt Kálmán végbizonyítványának kiadása iránti kérését.- Folyamodó most hallgatja Karunkon VII.rendes és szabályszerű félévét, ezen félévet megelőzőleg lehallgatott ugyancsak karunkon egy rendkívüli félévet. Ezt a félévét a kar az I. alapvizsgára bo­csátás szempontjából figyelembe vette. II. és III. alapvizsgáját ezután sza­bályszerű időben tette le és az ösz­­szes kötelező kollégiumokat lehall­gatta.- Most azt kéri, hogy az I. alap­vizsgára bocsátás szempontjából annak idején már figyelembe vett rendkívüli félévét a Kar számítsa be tanulmányi idejébe és engedje meg,hogy végbizonyít­ványa a folyó félév végéről kiadassák. Kar folyamodó kérését teljesiti,ameny­­nyiben a pénzügyi jogból sikeres kollok vium kiállását igazolja.

Next

/
Thumbnails
Contents