Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1933-1934, Szeged

1934. február 28. VI. rendes ülése

délyt nyert arra is, hogy január végén álljon arra elő, azonban külön­böző nehézségek miatt /megszállott területről való/ nem tudott előállani s most arra kér engedélyt, hogy már­cius hóban álljon elő azzal a natály­­lyal,mintha januárban állott volna elő. 2./ 725-1953/34 j.k.sz. Kemény József jh. I.alapvizsgára bocsátás iránti kérését. - Folya­modónak folyó évi január hóban kellett volna az I.ismétlő alapvizs­gára állani, azonban hatósági orvos által láttamozott korházi főorvosi bizonyítvánnyal igazolt betegsége miatt nem tudott előállani. Most azt kéri, hogy a folyó évi márciusi alap­­vizsgálatok során bocsáttassák ezen vizsgálatra. 3./ 720-1933/34 j.k.sz. Vajda György jh. I.alapvizsgára bo­csátás iránti kérését. -Folyamodó most hallgatja karunkon 11.félévét. Előzőleg a budapesti műegyetemen gépészmérnöki és közgazdaságtudományi oklevelet szerzett. Ezen előtanulmá­nyaira való tekintettel aziránt folya­modik, hogy engedtessék meg,hogy az I. alapvizsgát a folyo évi március havi pótalapvizsgálatok során teheflfle le. Indokolásul felhozza, hogy ez esetben lehetőség nyílnék arra, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents