Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1933-1934, Szeged
1934. január 31. V. rendes ülése
tanulmányi eredmény hiánya miatt, kérését elutasította. Most megismétli kérését és mulasztásának Igazolására hatósági orvosi bizonyítvánnyal bizonyított betegségét, azonfelül nyomasztó családi illetve anyagi körülményeit hozza fel, melyek szerint ódesatyja az 1916.évi román betörés alkalmával a menekülés folytán összes vagyonát elvesztette, majd pedig kénytelen volt csekély nyugdíjjal nyugalomba vonulni s ez idő szerint az egész család ebből a csekély nyugdíjból él, úgy hogy folyamodót eddig részben a rokonai is támogatták a tanulmányaiban. kérésének elutasítása esetén kénytelen volna tanulmányait megszakítani . A kar folyamodó kérését elutasítja. 12./ 697-1935/54 j.k.sz. Kitter Ágost végbizonyítványénak kiadása iránti kérését.- Folyamodó lehallgatott karunkon 8 szabályszerű rendes félévet, letette az alapvizsgákat és a pénzügyi jog kivételével lehallgatta a kötelező kollégiumokat Most az iránt folyamodik, hogy az elnézésből le nem hallgatott pénzügyi jog utólagos lehallgatása alól mentessék fel és végbizonyítványa további félév hallgatása nélkül adassók ki. A kar folyamodó részére a végbizonyítvány t kiadja,amennyiben a pénzügyi