Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1933-1934, Szeged
1933. december 20. IV. rendes ülése
/V>/1 urn érték el teljesen a tiszteletadásnak azt a fokát,amellyel egyetemi hallgató professzorának tartozik. Valószínűtlen ezzel szemben, hogy Vörösmarty Mihály joghallgató egyenesen vezetője vagy általában leginkább előtérbe lépő tagja lett volna az anatómiai intézet lépcsőházában gyülekező diákcsoportnak; inkább az valószínű, hogy Jankovich és Kiss professzorok mo3t utólag azért emlékeznek elsősorban Vörösmarty Mihályra,mert az arculütési jelenettel kapcsolatosan a későbbi fejlemények folyamán elsősorban éppen őreá irányult figyelmük. A vizsgálatból mindezek alapján az világlik ki, hogy Vörösmarty Mihály joghallgató vétkes 1./ a Tanulmányi- fegyelmi- és Leckepénz-Szabályzatunk 81.§-ában foglalt rendelkezésekbe ütköző cselekményben: azzal, hogy csatlakozott az anatómiai intézethez vonuló diákcsoporthoz,amelynek szándéka nyilvánvalóan a zsidó hallgatóknak onnan való eltávolítása volt, megsértette az egyetemi oktatás és az egyetemi élet szabadságát. Azzal pedig, hogy ott társaival együtt tüntetésszerüen viselkedett, a TFi-.LZ.84.§-ába ütköző módon háborította az egyetemi reddet és csendet.