Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1933-1934, Szeged

1933. december 20. IV. rendes ülése

a diákcsoport pedig Vörösmartyval együtt elhagyta az intézetet. Vörös­marty először bement a központi egye­temre, ott jelentkezett a Turul Baj­társi Szövetség helyiségében,utóbb pedig egyenesen a dandárparancsnokság­hoz sietett. Mint tiszti vizsgát tett tartalékos tűzmester, katonai segéd­let mellett lovaglás elégtételt kért Kiss professzortól. Az ezzel megindult lovaglás eljárás jelenleg még folya­ma tban va .­Az egész vizsgálat folyamán lényegesebb ellentmondás csak arra a kérdésre vonatkozólag merült fel, hogy vájjon mennyiben volt Vörös­marty Mihály joghallgatónak vezető szerepe az anatómiai intézetben le­zajlott jelenetek körül.- Jankóvich és Kiss egyetemi professzorok egy­öntetűen vallják, hogy kérdéseikre és felszólításaikra elsősorban Vörös­marty Mihály joghallgató válaszolga­­tott é3 hozzáfűzik, hogy ez a vála­­szolgatés tiszteletlen modorban tör­tént. A válaszok szószerinti szöve­gére most mái' nem emlékeznek, lénye­gük a két professzor állítása szerint azonban az volt, hogy a diákcsoport mindaddig nem hajlandó az intézetet elhagyni, amig a zsidó hallgatók el nem távoznak. Vörösmarty Mihálynak, Finta József és Veszelovszlcy Gyula joghallgatóknak t,s nagyobbrészt Dr* Botár Gyula egyetemi tanársegédnek, valamint Stahl Mátyás egyetemi al-

Next

/
Thumbnails
Contents