Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1932-1933, Szeged

1932. november 23. III. rendes ülése

Vl szabályos, letette a római jogból az alapvizsgát; ezután átiratkozott karunkra és Itt most hallgatja az el­ső félévet.- Most azt kéri, hogy egy szabadkai félévének a beszámításával 1933.évi január hóban bocsáttassék az első alapvizsgálatra és a szabad­kai- jogi fakultáson a római jogból letett vizsgálatának elfogadásával, az első alapvizsgán ebből a tárgy­ból mentessék fel a felelet alól. Javaslom a következő határozat hoza­talát: Tekintettel arra, hogy folya­modó a szabadkai jogakadémián a ró­mai jogot heti 6 órában az 1928-9 év II.felében, s az 1929-30 év I.és II. felében 3 féléven át hallgatta, s abból 1931. junius 5-én eredménnyel vizsgázott: az eddigi gyakorlat sze­rint az I. alapvizsgán a római jog kérdezése alól fölmentetik. b./ Dr .Búza László ny .r.tanár,e.i. dékán referálja: 1./ 300-1932/3 j.k.sz. Nagy-Balyi Viktor I.alapvizsgára bocsátás iránti kérését.-Folyamodó előbb lehallgatott 8 félévet a váczi r.kath.papnevelőben; majd lehallgatta 2. féléven át a budapesti tud.egye­tem jogi karán a római jogot és az egyházjogot s a római jogból egyhan­gú eredménnyel kánonjogi szigorlatot­­tett, mint első féléves hallgatója karunknak és a jogi tanfolyamot '1 Kar a javaslat értelmében határoz.-y

Next

/
Thumbnails
Contents