Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1932-1933, Szeged
1933. március 29. VII. rendes ülése
éveiből egyet a kar az I.alapvizsgálatra bocsátás szempontjából figyelembe vett.- Folyamodó rnoat azt kéri, hogy mindkét rendkívüli féléve számittassók be rendes tanulmányi idejébe s a f.félév végéről adassák ki végbizonyítványa. Két rendkívüli félévén, majd négy rendes félévén át szorgalmas volt, kilenc kollokviuma is van, az alapvizsgálatokon nem bukott el. A kar folyamodónak egy rendkívüli félévét rendes tanulmányi idejéhez hozzászámítja s megengedi, hogy részére a végbizonyítvány még egy rendes félév szabályszerű lehallgatása után, annak végéről kiadassák. 12./ 778-1952/33 j.k.sz. Ilrabovszky Endre végbizonyítvány kiadása iránti kérését.- Folyamodó most hallgatja a kilencedik félévet, a kötelező kollégiumokat lehallgatta, az alapvizsgálatokat letette. Féléveiből kettő szabálytalan, mert második és harmadik .. Ily . 4 ■ ; ■ . alapvizsgáját 1-1 félévvel később tette le, mint kellett volna. Most azt kéri, hogy két szabálytalan félévéből egy számíttassák be rendes tanulmányi idejébe, hogy ezáltal a f.félév végéről megkaphas• • . t \ . r r • sa a végbizonyítványt.- Mulasztásait atyja betegségével igazolja. Az első két félévben szorgalmas volt, második és harmadik alapvizs-