Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1932-1933, Szeged

1933. január 25. V. rendes ülése

tenni. Nagyon kívánatos a tudomá­nyos segédszemélyzet beállítása a jog­hallgatók tudományos képzése szempont­jából is. A tanár maga szemináriumában csak 10-12 hallgató tudományos működé­sét irányíthatja, kikben kifejezett tu­dományos hajlamot lát, a többiek, kik maguk sem éreznek magukban ilyen hajla­mot, sajnos, vezetés nélkül maradnak. Ez érezteti hatását a doktori érteke­zések nagy többségének szomorúan ala­csony színvonalában. Az a hallgató,ki egész egyetemi pályája alatt egyetlen tudományos problémát sem kísérel meg megoldani, tehetetlenül áll a doktori értekezés megírásának feladatával szem­ben. A tudományos segédszemélyzetnek az is egyik fontos feladata volna, hogy a jelölteknek a doktori értekezés meg­írásánál útbaigazítást adjon s hallga­tók szemináriumi munkájánál is segítsé­gére legyen a tanárnak, ki ily módon a mainál jóval nagyobb eredményeket érhet­. » ne el. Nagyon jól tudjuk, hogy a mai pénzügyi helyzet nem alkalmas az állami költségvetésnek bármily fontos célból való újabb megterhelésére sem. Nem is arra kérjük Nagyméltóságodat, hogy az általunk szükségesnek tartott munka elvégzésére költségvetésileg is biztosított újabb állásokat szervezzen. Mély tisztelettel előterjesztett kéré­sünk mindössze arra irányul, hogy, ha

Next

/
Thumbnails
Contents