Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1931-1932, Szeged

1932. január 28. V. rendes ülése

MV megbízott kartársa mulasztotta ezeket el s ö késve vett erről tudomást Most ezeknek utólagos eszközlésére kór engedélyt, A Kar folyamodó kérését teljesíti. J i./ 531-1931/2 j.k.sz. Gálffy Endre kórését.­­Folyamodó lehallgatott karunkon ed­dig 4 félévet, letette az első alap­vizsgát, minthogy azonban ezt csak a harmadik félév végén tette le, egy féléve szabálytalan. Mulasztását azzal igazolja, hogy beteg volt, főképen pe­dig Erdélyben lakó szülei nem tudták támogatni s anyagiak hiánya miatt maradt el a vizsgája.- Most arra kér engedélyt, hogy egy szabálytalan és egy szabályszerű féléve alapján, bo­­csáttas3ék a II. alapvizsgálatra. Atyja nyugdíjazott vasutas, Erdélyben, aki hónapok óta nem kapta meg nyug­diját, nyomorog s fiát nem tudja tá­mogatni, A Kar folyamodó kérését teljesiti. \J j./ 463-1931/2 j.k.sz. Bognár Imre jh, II, alapvizsgálatra bocsátás iránti kérését,-Folyamodó most állhatna a II, alapvizsgálatra, azonban a pénzügytant nem hallgatta le, mert abban a félévben, amikor az előadatótt s neki lehallgatni mód­ja lett volna, anyagi okok miatt nem tudott beiratkozni,- Host kéri, hogy ennek utólagos lehallgatásának köte­lezettsége mellett bocsáttassák most január hónapban a II. alapvizsgálatra. A Kar folyamodó kérését teljesíti.

Next

/
Thumbnails
Contents