Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1930-1931, Szeged

1930. szeptember 25. I. rendes ülése

X9 hat szabályszerű félév alapján, két gazdasági akadémiai félév beszámítá­sával, végbizonyítványt nyerhessen. Kérése Karunk 1930.január hó £8.-án Búza László Öméltósága javaslata alap­ján 535§1929/3o jksz, alatt úgy hatá­rozott, hogy folyamodót tekintettel jogi tanulmányai előtt folytatott és befejezett gazdasági akadémiai tanul­mányaira az 1930.júniusi alapvizsgála­tok során harmadik alapvizsgára bocsát­ja; végbizonyítványának kiadása kérdé­sében azonban majd csak a harmadik alap­vizsga eredményének alapján fog érdem­legesen dönteni.- Minthogy folyamodó f. évi jun.hó 6-án a harmadik alapvizsgát szótöbbséggel letette, most időszerű­nek látszik azon kérése, hogy hatodik félévének lehallgatása után végbizo­nyítványt nyerhesen. uuvoi^ Róbert végbizonyítvány kiada­ss iránti kérését.- Folyamodó lehall-A Kar, tekintettel arra,hogy folyamodó jelenleg 6.szabályszerű félévét hall­gatja, harmadik alapvizsgáját a sza­bályszerűen megengedett időben siker­rel letette és tekintettel továbbá ar­ra,hogy jogi tanulmányait megelőzően elvégezte Debreczenben a hároméves gazdasági akad érői ai tunfolyamot, amely er egy éven át 8 órán jogi Ó3 közgazdasá­gi tárgyakat Is hallgatott, az eddigi gyakorlatnak megfelelően folyamodó jogi tanulmányaiból a két utolsó évet elengedi és megengedi, hogy a jelen félév végén végb.uZonyitványt nyerhes­sen. b./ 98-1930/31 j.k.sz.

Next

/
Thumbnails
Contents