Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1930-1931, Szeged

1931. március 26. VII. rendes ülése

tessék. E szempontból mórlogclés tár­gya lehet, - hogy nőin volna-e kívá­natos a város tulajdonában levő je­lenlegi piarista épülőtot természete­sen az ez által érintett tényezőkkel való tárgyalás utján megszerezni. Ez az épület a jelenlegi szükségletet egyelőre kielégítené, miután 3 emolct­­sorban összesen 125 ablaknyilása köz­ponti épülettel összehasonlítva ugyan­csak 5 emeletsorban összesen 159 ab­­laknyilása van /: csak egy dimenzióju nyílásokat véve számításba:/ úgy,hogy ott elhelyezhetők volnának egyesítve a központi hivatalok a jelenlegi s. ük­­sógletnek megfelelően a jogi és állam­­tudományi l:ar s egyelőre a könyvtár is. Ez épület melletti topographial elhelyezésénél fogva a legalkalmasabb a ticzaparti egységes egyetemi telep központjául szolgálni. A további fejlesztés szem­pontjából kilátásba volna vehető már nőst a vegyes-dandár parancsnokság épülete, melynek megszerzésével az onlitett egyetemi telep összefüggő zárt egésszé alakítása befejeződhet­nék , piarista gimnázium elhelye­zése céljára ebben az esetben alkal­masnak és megfelelőnek látszik az uj püspöki szemináriumtól és fogadalmi templomtól csak egy utca által elvá­lasztott, n&gyobbára c helyhez már nem méltó, kisvárosi házakból álló telektömb / Eötvös, Zrínyi, Somogyi

Next

/
Thumbnails
Contents