Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1929-1930, Szeged
1930. április 30. VIII. rendes ülése
milyen eljárást követnek és hogy vájjon karunk elfogadja-e a nagyváradi és kolozsvári jogi karok végbizonyítványait /"licenciés en droit”/ a doktori szigorlatok alapjául, a mint azt egy, Dr«Weinberger László rumán állampolgárhoz intézett hivatalos értesítés tanúsítja. E kérdésekre Karunk a kővetkező felvilágosítást nyújtja. Karunk egy eset alkalmából 1926_ban azt az álláspontot foglalta el, hogy a kolozsvári lumán egyetem által kiállított államtudományi doctorl diplomát egyes külömbözeti szigorlatok letétele után / magyar közjogból, közigazgatási és pénzügyi jogból és a magyar állam statisztikájából / honosít; és a szóban forgó esetben az illető folyamodványának diplomáját a jelzett szigorlatok letétele után honosította is. A viszonosság hiányától Karunk akkor azért tekintett el, mert abban a nézetben volt, hogy az ily honosításhoz az elszakított területen élő magyarságnak fontos érdekei kapcsolódnak. Egyes tárgyaknak pótló hallgatásától pedig a kar ebben az esetben azért tekintett el, mert az illető folyamodó végbizonyítványát még 1913/4. évben a kolozsvári magyar kir.tudományegyetemen nyerte el. A jövendőre nézve Karunk most is azon az állásponton áll, hogy a rumániai egyetemeken nyert jog- és államtudományi doctor! diplomák egy vagy több tárgyból külömbözeti szi