Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1927-1928, Szeged
1927. november 30. III. rendes ülése
előtt az alapvizsgálatok megtarthatók lett9k volna. A következő félévben átment a debreczeni egyetemre egy félévre, majd pedig a közgazdasági egyetemet végezte el, ott diplomát szerzett s csak ezután tért ismét vissza a jogi tanulmányokhoz. E szabálytalan s »» féléve a második alapvizsgálatra bocsátásnál már figyelembevétetett. Most kéri, hogy ötödik féléve végén, azaz 1928 jan.hóban bocsáttassák a III.alapvizsgálatra s azután végbizonyítványa adassák ki.- Az összes kötelező kollégiumot lehallgatta.Javasolom, hogy a folyamodó a 8286/ 1924 V,K.M.3z.rendelet alapján a folyó félév letételével III.alapvizsgálatra bocsáttassák és részére ennek a vizsgálatnak sikeres letétele esetén amennyiben a kötelező tárgyakat lehallgatta, s a kar szabálytalan félévét szabályositja a végbizonyítvány is kiadassék. .Engel Ágoston jh.III, alapvizsga iránti kérését.- Folyamodó most hallgatja karunkon az ötödik félévet, két alapvizsgálatot már letett, a harmadikat 1928.Jan.hóban teheti le, mert kari engedély alapján a második alapvizsgát az első után egy félévre tette és Így azóta már 2 féléve van. Kéri, hogy bocsáttassák III.alapvizsgálatra. Az összes kötelező kollégiumokat lehallgatta. Kar az roz. előterjesztés értelmében hatá-