Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1927-1928, Szeged

1927. november 30. III. rendes ülése

16 actió he az több akar lenni annak a mély tiszteletnek és hálának kife­jezésénél, melylyel a nemzet minden egyes tagja Apponyi Albert gróf sze­mélye és működése iránt viseltetik bizonyos külpolitika előkészítést igé­nyelt, a mi a jelen esetben tudomás­­szerint nem történt meg. Éppen ezért, figyelembe véve azt a körülményt, hogy az ajánlások a Nobel dij szabályzata értelmében febr.-l-ig tehát a kari át­irat keltét 16 nappal megelőzően vol­­# tak beterjesztendők, nem látja indo­kát arra, hogy az V,rendes kari ülés­ben hozott határozatnak hatályon kí­vül való helyezésével az 1927.évi Nobel békedij tárgyában uj határoza­tot hozzon. Kijelenti azonban,hogy nagy örömmel látna olyan actiot, a mely Apponyi Albert gróf jövő évi je­­lölhetésének ügyét az illetékes kül­földi tényezőkből való tárgyalás ut­ján megfelelően előkészítene.” Mivel fel kell tennünk,hogy az Inter­parlamentáris Unió magyar csoportja által megindított actioval kapcsola­tosan a külpolitikai előkészítés meg­történt s mivel az ajánlás ez alkalom­mal kellő időben fog beterjesztetni, tisztelettel javasolom, hogy a kar tagjai a következő közös, de a Nobel­­dij szabályzatának megfelelően egyen­ként aláírandó nyilatkozattal jelent­sék be az Interparlamentáris Unió ma­gyar csoportjánál az actiohoz való csatlakozásukat.: Alulírottak, mint a m. kir. Ferencz József tudományegyetem

Next

/
Thumbnails
Contents