Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1927-1928, Szeged
1927. november 30. III. rendes ülése
Később ez a kedvezmény azokra is kitérjesztetett, a kik tanítóképző Intézetet végeztek. Mind e kedvezmények azonban a Jelzett rendelet 5. §.a szerint csak a háború befejezésétől számított 5 éven belül voltak kérhetők. Tekintettel arra, hogy folyamodé mint volt fővárosi tanító kétségtelenül tanítóképző intézetet végzett, s tekintettel 100 j£-os rokkantságára és végül tekintettel arra, hogy azóta a közgazdaság tudományi karra be volt iratkozva s ott doktori diplomát is szerzett indokolt volna, hogy a fent jelzett kedvezménynek kegyelmi utón való megadására folyamodó felterjesztessék. A Kar az előterjesztés értelmében határoz . 2./ Zsurzsul Szvetomir kiegészítő alapvizsga iránti kérését. Folyamodó a mi tanulmányi rendünk szerint hallgatandó tárgyak közül nem hallgatott 1./ magyar alkotmány- és jogtörténetet; 2./ magyar közjogot, 3./ pénzügyi jogot; 4./ statisztikát, 5./ jogbölcsészetet és nem elegendő óraszámban: 6./ politikát, /mert ált. államjog és alkotmányjogból együtt 2 féléven csak 6 órát hallgatott/ továbbá a két történeti és egy bölcsészeti collegiumot /bár egy tört. collegium: "Szerbek története Magyarországon" összesen 7 órában