Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1927-1928, Szeged

1927. október 27. II. rendes ülése

$1 mert akkor még nem tette le a 8.osztály­­vizsgát. Kérésének elutasítását javaso­lom. Gergely Ferencz végbizonyítvány kiadá­sa iránti kérését.- Folyamodó most hallgatja karunkon a 4-ik rendes fél­évet, a három alapvizsgát letette, min­den kötelező tárgyat lehallgatott; elő­zőleg a nagyváradi román akadémián le­hallgatott hat rendes és szabályszerű félévet, melyből három félév az alap­­vizsgálatokra bocsátásnál már figyelem­be is vétetett. Most azt kéri, hogy végbizonyítványa a f.semestér szabály­szerű befejezése után állittassék ki. Kérésének teljesítését javasolom any­­nyival is inkább, mert folyamodó nagy­váradi hat féléve szabályszerű. i./ 550-1927/28 j.k.sz. yery László kérését.­Folyamodó most hallgatja karunkon a hetedik szabályszerű félévet. Van to­vábbá az első alapvizsgálat késői letétele miatt két szabálytalan fél­éve. Kéri, hogy ebből egy számíttas­sák be rendesnek s a f.semester végé­ről adassék majd ki végbizonyítványa. A kötelező kollégiumokat lehallgatta. Mulasztását hiteles orvosi bizonyít­vánnyal bizonyított betegségével iga­zolja. Kollokviumai,szorgalmi jegyei vannak. Kérésének teljesítését java­­solóm.­Kar az előterjesztés értelmében határoz. h./ 546-1927/28 j.k.sz Kar az előterjesztés értelmében határoz Kar az előterjesztés értelmében határoz. j./ 549-1927/28 j.k.sz.

Next

/
Thumbnails
Contents