Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1927-1928, Szeged

1928. március 27. VII. rendes ülése

neve nagy karitativ adományairól ia ismeretes, aki 1910-ben a Cambridge! egyetemen az angol irodalom számára Edward királyról elnevezett tanszéket alapított, majd pedig a világháborúban 1918 februárjában elesett Harold fia emlékére az oxfordi egyetemen az ame­rikai történelem számára, 1920 június­ban pedig az 1916 évi novemberben ugyancsak hősi halált halt Vere fiának egyetemen emlékére a Cambridge! a tengerészéti történelem számára egy-egy tanszéket alapított, végül aki 1917.ik évben Lloyd George kormányában légügyi mi­nister volt, - a jog és igazság szol­gálatában szerzett érdemeinek csekély elismeréseképpen a jogtudományok hono­ris causa doktorává creálni méltóztas­­sék. Szeged, 1928.március hó 27-én. Dr.Kolosfcáry Bálint s.k. Dr.Menyhárth Gáspár s.k. Dr.Tóth Károly s.k. Dr.Polner Ödön s.k. Dr.Kováts Perencz s.k. Dr.Kiss Albert s.k. Dr.Ereky István s.k. Dr.Szandtner Pál s.k. Dr.Moór Gyula s.k. Dr.Buza László s.k. Dr.Heller Erik s.k. Dr.Iványi Béla s.k. Dr.Tury Sándor Kornél s.k. Elnöklő dékán a fenti indítvány felett a vonatkozó szabályok értelmében el­rendeli a titkos szavazást. A titkos szavazás megejtetvén elnöklő Dékán megállapítja, hogy be­­adatott összesen 12 drb.szavazólap , ezek felbontása után megállapította, hogy mind a 12 szavazat"igen" volt. Tehát a szavazás eredményeképen elnöklő Uékán határozatilag kimondja, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents