Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1927-1928, Szeged
1928. március 27. VII. rendes ülése
jog- és államtudományi karának hallgatója volt. Tanulmányait megszakítva az 1926/7 tanév elején iratkozott be karunkra rendes hallgatóként s azóta tanulmányait megszakítás nélkül folytatja. Van összesen 5 szabályszerű és 2 szabálytalan féléve; ez utóbbiak azért váltak szabálytalanokká, mert az I. alapvizsgát csak a IV. félév végén, a karunkon töltött első félév után tette le. Hivatkozva előrehaladott korára - 48 éves - s hosszú harctéri szolgálatára azért folyamodik, hogy III. alapvizsgára szabálytalan félévei figyelembe vételével a f. félév végén, tehát a II. alapvizsga után egy félévre jelentkezhessék. Javaslat. Kar a kérelmet a felhozott méltánylást érdemlő indokok alapján, főleg folyamodó hosszú harctéri szolgálatára tekintettel, teljesiti. Kar a javaslat értelmében határoz. 9./ Dr.Heller Erik ny.r.tanár referálja : 2,217-1927/28 j.k.sz. Somogyi Miklós alapvizsgálatra bocsátás és végbizonyítvány kiadása iránti kérését.- Mintjogy a műegyetem gépészmérnöki szakosztályán a hallgatóknak jogi és közgazdaságtani kollégiumokat is kötelezően hallgatni kell, tisztelettel javasolom, hogy a folyamodónak három műegyetemi félév beszámításával megengedtessék, hogy III. alapvizsgáját a folyó év végén tegye