Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1926-1927, Szeged

1926. október 27. II. rendes ülése

5i ta s mindhárom alapvizsgáját csak rész­leges ismétléssel tette le, ekként a félév beszámításának előfeltételei nin­csenek meg, c/ Miladinov Nikodémus kéré­sét, aki most karunknak ötödik féléves rendes hallgatója, az összes kötelező kollégiumokat lehallgatta. Előzőleg hat félévet hallgatott az orvosi karon. Most kérelme kettős: 1,/ Engedtessék meg,hogy a III,alapvizsgálatot 1927. évi január hóban tegye le; ennek si­keres letétele után 2./ végbizonyít­ványa további félév hallgatása nélkül adassék ki, A Kar folyamodó kérelmét előadó javas­latához képest elutasítja, ehhez képest folyamodót, még egy félév hallgatására \ kötelezi, minek folytán is a harmadik alep vizsga korábbi letételére vonatko­zó kérés tárgytalanná válik, d/ Färber Andor kérését, aki az 1923/24 tanév I. és II. semesteró­­ben a hódmezővásárhelyi ref.jogakadé­mián két rendkívüli félévet hallgatott teljes heti óraszámban, jóllehet elő­zőleg a gimn.érettségi vizsgálatot már letette. Ezután nálunk lehallgatott 4 félévet, rendes időben letette az I. és II. alapvizsgálatot és most hallgatja az ötödik félévet. Kéri elő­ző két rendkívüli félévének beszámí­tását. Kar előadó javaslatához képest a folya­modó kérelmét elutasítja, mert nem ál­lapítható meg, mi okból vétetett fel

Next

/
Thumbnails
Contents