Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1926-1927, Szeged

1927. január 27. V. rendes ülése

AETb Most arra hivatkozva,hogy a tananyag beosztása s lehallgatása szempontjá­ból alkalmasabb, ha junius hóban tehe­ti hátralévő alapvizsgáit,azt kéri, hogy a műegyetemen lehallgatott fél­éveire tekintettel, engedtessék meg, hogy II, alapvizsgálatát az első után lehallgatott egy félévre tehesse le, A főkollégiumokból mindkét félévben sikerrel kollokvált és kellő szorgal­mat tanúsított. Kérésének teljesíté­sét javasolom. A kar igy határoz. h. / 425-1926/27 j.k.sz. ifj.Habermann Gusztáv joghallgató egy rendkívüli félévének beszámítása irán­ti kérését. - Folyamodó a 8.gimnázium osztályból 1923.május 15-én levizsgá­zott, azután súlyosan megbetegedvén, az érettségi vizsgálatot csak u.a.év deczember havában tehette le, az 1923- 24 tanév I.semesterében pedig rendkívü­li hallgatónk volt. Most hallgatja a 7.szabályszerű rendes félévét, a fenti rendkívüli félév beszámítása esetén a f.semester végével végbizonyítványt nyerne. Kéri e rendkívüli félév beszá­mítását.- Folyamodó eddigi tanulmányai alatt dicséretes szorgalmat és tanul­mányi eredményt tanúsított,miért is kérésének teljesítését javasolom. A kar igy határoz. / i. / 427-1926/27 j.k.sz. Molnár József joghallgató végbizonyít­vány kiadása iránti kérését.Folyamodó eddig lehallgatott nyolc féléve alatt

Next

/
Thumbnails
Contents