Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1925-1926, Szeged

1926. április 29. VIII. rendes ülése

gyan lehessen másutt is diszdoktorokat felavatni, stb.stb. Ez a czikk, Tek.Kar !- a tájékozatlan nagy közönség egyrésze e­­lőtt legalább csakugyan alkalmas lehet arra, hogy egyetemjeilenes hangulatot teremtsen. Jóllehet bevezetéséből és befejezéséből nyilvánvalóan a fő ten­­dentiája, hogy szerző elsősorban a je­lenlegi közoktatásügyi Miniszternek óhajtott czikkgvel kellemetlenkedni. Hasonló tenorban tartott elmélkedések­kel azonban nem egy nemzetgyűlési be­szédben is volt alkalmunk néha talál­kozni,- de a miként ezeknek nem volt a józan magyar közvéleményre semmi kiha­­tásaj úgy ilyen eredményt, a Hegedűs-féle közleménytől sem várhatunk. 3ántó álta­lánosításait nézetem szerint kár volna magunkra is vonatkoztatni és az egész­ben véve üres és komolytalan szellemi röppentyűnek érdemén messze túlmenő súlyt és jelentőséget tulajdonítani azzal,hogy elégtételt czélzó lépések megtételével foglalkozzunk, s azokat valóra is váltsuk. Sem Jog- és állam­­tudományi Karunk, sem az egész egyetem méltóságával nem volna talán össze­egyeztethető az, ha e czivakodó hangú támadásra hivatalos formában reflectál­na. A napi lapokban amúgy is kapott a / kérdéses közlemény olyan reflexiókat, melyek a köztudomás szerint igen érzé­keny szerzőt, előre beharangozott és "politikai akt-kiállitás"-nak czimezett további czikksorozatánál más kérdések

Next

/
Thumbnails
Contents