Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1924-1925, Szeged

1925. január 28. V. rendes ülése

molyságot és alaposságot»moly a magas Kitüntetés előfeltételeként a gyakor­lat szerint megkövetelendő.karunk ezt a megállapítását részben a szorgalmi Jegyek és a rendszeres,fokozatos elő­menetelről tanúskodó félévi oolloquiu­­mok teljes hiányára, részben pedig ar­ra alapította, hogy folyamodó tanulá­­nyai során egyidejűleg több főiskolán, és egyszerre szerzett féléveivel a kecskeméti akadémia által kiadott ab­solutorium érvényességét Is vitatható szabálytalanságokat követett el. szzel szemben karunk a szótöbbséges kitünte­téssel minősített formális szigorlati eredményeket a magas kitüntetés lejár­tatásának veszélye nélkül elegendő ellen súlynak nem tekinthette. Folyamodónak f.óvl Január nó le­lkén leaaott pótkérvénye arra Irányul, hogy a rendelkezésére bocsátott kari, Illetőleg egyetemi tanácsi felterjesz­tésnek most jelzett praelttáit utólag megdöntse és újabb, még pedig kedvező előterjesztés tételét eszközölhesse kl.­Nevezeteaen pótkérvónye 1./.pont­ja alatt előadja, hogy az 1918/19 tan­év I.felében a kassai Jogakadómlára és A a Budapesti műegyetemre is egyidejűleg volt ugyan beiratkozva, de kérdéses kassal Jogakadémiai félévét « régóta eltökélt szándékához ” képest utólag megsemmlslttette, a minek megfelelően a kecskeméti Jogakadémia absolutorlumá­­a félév tekintetbevétele nélkül állí­totta ki. A megsemmisítés kérésének

Next

/
Thumbnails
Contents