Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Jog- és Államtudományi kar tanácsülései, 1921-1922, Szeged

1921. május 17. IX. rendes ülése

Jelenti, hogy a Téba vázét<5 -égéhez szi ve— r ly«8 hangd Köszönd levelet intézve felkérte azt, hogy axukai azoknak az adományoknak figye­lembe vételével, amelyek a Kar Kezdeményezé­sére alakított tudományos és irodalmi tanácsa részér# már is engedélyez etek, szíveskedjék az említett összeget már is klutalvínyózni. cmr*r* tanár űr* Laky Dezsőd indítványaira avlovr^ílém A kar a bejelentéseket örömmel tudomásul véve # elhatározza, hogy Mi lés György­* í hoz a Pesti Hazafi Első Takaréi pénztár ügyvivő Igazgatójához mint aki az adomány sngedélyezé körül leghatékonyabban közre­működött, szintén Köszönő leve­let intéz s a Tébéhez intézet levél másolatának megküldésévé." felkéri őt arra i3, hogy az adt mány mielőbbi kiutalása érde­kében is szíveskedjék eljárni, '■ valamint elhatározza azt is, hogy a Put ura *T * igazgatós ' r. la fel^jgérfr, adomány angedélya­vi* Elnök Jelenti, hogy Héjjá Zoltán zésé|fc^Sb festő művésznek megbízást adott, arra, hogy dr. Kenéz Béla,. Kavratll Ákos dr, dr,*Kttncz Ödön arcképeit fesse meg ^sgy-eey portrait#«* lJ-000-Korona lesz*. M vil* Elnök Jelenti, hogy özv.Jancső György édesanyja, kinek a leánya tragikus elhunyta " e alkalmából londonit,részvét nyilatkozatot meg­köszönte. vili. Elnök Jelenti, hogy a kar tagjai a Jövő tanév első félévére vonatkozó tanrenö-e bejelentéseiket megtéjve>szükséges volna dönteni abban az irányban, hogy megengedhető • lesz-e Jövőben az, hogy egyes tanárok hsten-Tudomásul szolgál. Tudomásul szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents