Szegedi Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész kar tanácsülései, 1957-1960, Szeged

1958. március 28., I. rendes ülés

- 2 -Martom dr. kifejti, hogy a Mürelődési Minisztérium szeretné berezetni azt, hogy az emberek csak 1 éri termelő munka után jöhesse­nek egyetemre. Természetesem ez mem egyik napról a másikra történik, hanem fokozatosan. Szerinte is ki kell hozni a hallgatókból a képességnek meg­felelő maximumot. Kijelenti, hogy a Párt az ujonan alakult Gyógyszerész Kartól igen sokat vár, különösen a Gyógyszerészetnek, mint tudomány­ágnak fejlesztése terén. Djrner tanár Ígéretet tesz a Kar nevében, hogy az ujonan alakult Gyógysze­rész Kar a hozzáfűzött reményeknek legjobb tudása szerint kíván eleget tenni. Eddigi lemaradásunk okát abban látja, hogy a Hagyat Tudomá­nyos Akadémián nincsen kellő számú képviselője a gyógysze­részeknek. Kőszegi tanár a haladás gátját a helység hiányában látja. Éppen ezért kéri a Párt képviselőjét támogassa abbeli kérésünket, hogy az Eötvös utcai épületet a Gyógyszerész Kari intézetek ré­szére engedje át az egyetem. II. Elnöklő dékán ismerteti a doktori fokozat elérése iránt benyújtott kérel­medet és a kérelmezők eddigi munkásságát. A Kar a doktorandusz jelöltek személye ellen kifogast nem emelt s kéré­süket - Lovai Szilveszter kivételével - eéfogadta. Dékán ismerteti Gergely Menyhért disazertáció-jával kapcsolatban beér­kezett bi Tálatokat. A bíráló professzorok summa cum laude jelzéssel javasolják elfogadni a disszertációt. Kőszegi tanár a fenti javaslattal nem ért egyet és cum laude jelzést java­­sol. Dékán szerint a summa cum laude jelzést fenn kell tartani a legkiválóbb disszertációk részére. A vélemények megoszlása miatt Dékán szavazásra teszi fel a kérdést. 2 igen és 2 nem szavazat miatt a dékán dönt. Gergely Menyhért doktori értekezését a Kar cum laude jelzéssel fogadta el. , , Pékén ismerteti Dávid Ágoston disszertáció jának bírálatát. Dávid Ágoston doktori értekezését a Kar egyhangúan summa cum laude jel­zéssel fogadta el. III. Dékán:a Gyógyszerész Kar szervezésével kapcsolatban felmerül egy perfekt gépiró szükségessége, továbbá a tanulmányi előadók előléptetése, tekintettel arra, hogy a Karok szétválásával, valamint a rektori és dékáni hivatalok külön-válásával jóval több felelősség és munka hárul rájuk mint eddig. A dékán felszólalásával a Kar minden tagja egyet ért. Dávid tanár az uj vizsgaszabályzat 3.§-val nem ért egyet, találja helyesnek, hogy a gyakorlati eredményt a gyak. vezető Írja be és írja alá a leckekönyvbe. A Kar minden tagja egyet ért Dávid tanár felszólalásával és javasolják hogy a gyakorlatot is a kollégiumot meghirdető /Gyakorlatot meghirdető/ tanár Írja alá.

Next

/
Thumbnails
Contents