Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1978-1979, Szeged

1979. június 19., IV. rendes ülés

121/1979# ÁOKcszám Dékán Ur megbízásából a pályamunkák elbírálásának egységesíté­sére az érdekelt tanszékek vezetői képviselőivel a mellékelt kimutatás szerint teszünk javaslatot az elbírálásra„ A tanszékek által javasolt összesen 193*5 pont helyett 195 pon­tot osztottunk szét a 47 kísérletes pályamunka jutalmazására#^ Tfr a rendelkezésre álló 8o«ooo#- Ft-ból 39#ooo,- Ft-t vesz igénybe és a 2o kli­nikai pályamunkákra előirányzott 18,ooo#- Ft-tal együtt 57#ooo#-Ft-t használ fel# Éhnek határt szabott a pontonkénti 2oo#- Ft# érték. Ebben a végösszegben benne vannak a TDK országos konferenciáján jutalmazott előadások alapján készült pályamunkák is, amelyekről a bizottság azt állapította meg, hogy azok továbbfejlesztettek, bővebbek és részletesebbek, mint az előadás volt# Ezért javasolja a bizottság ezekenek a pályamunkáknak is a ju­talmazását o A pont számban a pályamunkák színvonalát birálták el a tanszékek és a bizottság, a jutalom összegét Dókán Ur és a Kar elvi állásfoglalása után kell megállapítani« Jutalmazásuk azért is kívánatos, mert a hallgatóság körében az a téves hir terjedt el, hogy az előadások anyagát nem lehet pályamunkának benyúj­tani, ezért csökken is a pályamunkák száma# Szeged, 1979. május 31« Tisztelettel: Dr* Obál Ferenc sk# egyetemi tanár A Bizottságban a tanszékeket képviselték: Dr# Lázár György a TDK Tanács elnöke Dr# Kása Péter egyetemi tanár Központi Kút# Lob# Dr# Révész Mihály Marxizmus-Leninizmus Intézet Dr# Tóth Lajos Anatómiai Intézet Dr# Virágos Kis Erzsébet Igazságügyi Orvostani I. Dr# Boti Zsuzsanna Kórbonctani Intézet Dr* Bskocsi Gyula Egészségügyi Szervezéstani I# Dr# guch György Élettani Intézet Dr# Szemere György Orvosi Biológiai I# Dr# T0nos Béla I.,sz, Sebészeti Klinika Dr# Nagy Sándor Kísérletes Sebészeti In# Dr. Koltoi Mátyás Gyógyszertani Intézet Dr# Heiner Lajosné Biokémiai Intézet Dr# Kaiser Gabriella Vértranszfuziós Állomás Dr, Lózsa Albert Közegészségtani Intézet SZOTE#D»H* Jónk Ma 1979. 9o pl# 367/79. Soksz,

Next

/
Thumbnails
Contents