Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1976-1977, Szeged
1978. március 20., III. rendes ülés
Dr<- ÓRÁJÁN IVÁN pályázatának bitálata és értékelése bíráló bizottság /Dr^Boda Domokos és Dr, Ormos Jenő tanszékvezető egyetemi talárok/ elnökletemmel a benyújtott pályázatot elbírálta és véleményét az alábbikban terjeszti elő, r# Oroján Iván 1937-ben született /41 évos/, egyetemünkön volt orvostanhallgató, s oklevelét 1961-ben szerezte nog summa cum laudo jelzéssel,, 1961-ben került a ői Klinikára, 1966-ban tanársegéddé, 1973-ban adjunktussá nevezték ki. Szakvizsát szülészetből 1965-ben, anacsthesiológiából 1969-ben szerzett miután 6 hónapos anulmányuton volt a bécsi Anacsthcsiológiai Intézetben, z Eü* Minisztérium kiküldetésével 1965-ben a prágai és oloraouozi egyetemen volt anulmányuton. 967-ben Prágában, 1977-ben Béosbcn és Bclgrádban vett részt nemzetközi kongreszzuson, ill, továbbképző tanfolyamokon. Kandidátusi értekezését 1975-ben védte meg Oktató-nevelő munká.ia Lnt adjunktus a klinikán tanuló hallgatók és szigorlók oktatásában vesz részt* Az itatásra való hajlama ezzel a munkával kapcsolatban is megmutatkozott, A hallatok szeretik, jó oktató* \ »cn alapos és lelkiismeretes orvosi Több éve osztályvozető, munkáját kifogásta- 3nul látja cl, műtői készsége jó, ezen a téren már jó operatőrré fejlődött* ilön érdemo, hogy széleskörű anacöthesiológioi ismereteket szerzett és ebből í)69-bcn szakvizsgát is szerzett, Két évvel ezelőtti tanulmányútjain elsajátította loparoskopia technikáját, s a beavatkozást klinikánkon bevezette* luteárixPAmnkála. •óján dr* lelkesen kapcsolódott be először az endokrin kutatásba, majd clsősorm anacsthesiológiával és magzatélcsztéssel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott >pességci jók. Közel 10 éve az intra-uterin fogamzásgátlással foglalkozik; c té'körből irta meg disszertációját. Szorgalmát és rátermettségét eddig 6l dolgoza' és 9 újítása igazolja. Két évvel czolőtt a klinika Családtervezési Ambulantiénak vezetésére kapott megbízást, amit megelégedésre ílátja el, l-ársad^mj^közéleti tcvékcnvsége litikai kérdésekben járatos, megbízható, határozott. Párttag, hosszabb ideig a :inika pártcsoportját vezette, jelenleg a klinikai III* alapszervezet szervező atkára • Összefoglaló vélemény :oján dr.-t^nind képességei!), mind átlagon felüli szorgalma, de kifogástalan ombetulajdonságai is alkalmasság teszik arra, hogy vfele mint az oktatói kar egyik .gjávol foglalkozzunk. A tudományos munka végzésében nagy fokú fejlődésről, íiSrehaladásról tett tanúbizonyságot* A negativ családtervezés területén végzett $artó, szorgalmas kutatómunkát az elmúlt években. Eredményeit kandidátusi értékesben foglalta össze. A docensi kinevezését javasoljuk* Dr. 3oda Domokos Dr. Sas Mihály Dr. Ormos Jenő egyetemi tanár egyetemi tanár egyetemitanár 'TE.D.H* Já-nk M, 1978. 9o pl