Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1976-1977, Szeged
1977. március 22., III. rendes ülés
Katonai szolgálatot egyetemi tanulmányai idején, nyári kiképzés formájában, majd diplomája megszerzése után teljesített és szakaszvezetői rendfokozatot ért el# 1974-ben az'TSgészségügy kiváló dolgozójau kitüntetésben részesült, és 1976-ban a magyar egészségügyi felsőoktatás érdekében végzett eredményes munkáért egészségügyi miniszteri dicséretben részesült. Dr. Somogyi Endre professzor működési bizonyítványában Szegedy docens igazságügyi elmeorvosszakértői tevékenységét magasszintü felkészültségre, kiváló áttekintő készségre utalónak minősiti mind elmeorvosi, mind jogi területen adódó kérdések megoldásában, a büntető-és polgári ügyek területén egyaránt. Kiemeli, hogy Szegedy dr. kifogástalan kapcsolata munkatársaival a fiatalabb kollégák szakmai oktatásában és nevelésében is megnyilvánult . Juhász professzor, mint jelenlegi munkahelyi főnöke, működési bizonyítványában kiemeli, hogy Szegedy docens a közösségi életben a vállalt vagy felkért feladatoknak készségesen és precízen tesz eleget, aint lo éven át a klinikai szakszervezeti bizottság elnökének,vezetői és irányitó készsége példamutató volt. Beosztottjaival előzékeny és udvarias, a fiatal orvosok szakképzését és továbbfejlődését jól irányitja.Magas szintű ideológiai képzettségű, társadalom-politikai kérdésekben véleményének hangot ad.A közösség problémáinak megoldásában kezdeményező. Egyetemi tanári állásra magas szintű szakmai képzettsége, tudományos kutató munkában jártassága és eredményessége, értékes oktató és nevelő munkája elismerést érdemlő közösségi tevékenysége, személyi tulajdonságai, jó judiciumot tükröző irányitó és vezető képessége alapján alkalmasnak tartja. Dr.Popper Péter párttitkár által kiállított pártcsoport- jellemzésben Szegedy docens tiz év tartamú szakszervezeti alapszervezeti titkári működését nagy elismeréssel méltatja, kiemeli, hogy azt nagy áldozatvállalással végezte, működése alatt a klinikai szakszervezeti élet rendszeressé, a klinika társadalmi, mozgalmi életének egyik bázisává vált, a dolgozók hatékony képviseletét megvalósította. Higgadt, megfontolt vezetési stílusával a dolgozók nagy megbecsülését vivta ki, ami három alkalommal