Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1970-1971, Szeged
1970. december 11., II. rendes ülés
- 9 -Krámli tanár véleménye szerint a jelentkezők fele már az első félédén" lemorzsolódna , mert rájönnének, hogy rosszul választottak pályát# Ami az előfeltételek* illeti, véleménye szerint megoldhatóak, mert van hozzá tanterem is, van hozzá laboratórium is, mert utána az óraszámok csökkennének# Nem jelentene túlságosan nagy terhet az egyetem számára# Dókán ennek ellenére fenntartja azt a véleményét, hogy egy ilyen előkészítő évnek a feltételeit nem tudnánk reálisan biztositani# Karády tanár nem látDá megvalósíthatónak a kémia felvételi vizsgatárgynak még két év múlva történő bevezetését sem - amint azt Krámli professzor javasolta, mert a felvételi összpontszómhoz négy év jó tanulmányi eredménye szükséges, tehát bizonyos időnek el kell telnie ahhoz, hogy ezt a középiskolai tanulókban tudatosítsák* A másik dolog: szerinte a megítélés szempontjából igen nehézé a kérdés és az orvosi vizsgálatnak a fontosságára szeretné felhív»» ni a figyelmet. Mint a visszavételi bizottság elnöke példát hoz fel arra, hogy milyen nehéz megállapítani valakiről az orvosi pályára való alkalmasságot* Mint a példából kitűnik, előfordul, hogy a szigorló évben derülnek ki olyan elmarasztaló körülmények, ame-~ lyekre a felvételek során nincs lehetőség* Ez a kérdés tehát szinte megoldhatatlan feladatot jelent* Nagy Attila VI*é*oh*az alkalmasság vizsgálatára sajátmaga is tud bizonyos próbálkozásokról éspedig ezek a teszt módszerek, amelyek voltak az elmúlt években és nem számítottak bele a felvételi döntésbe* Ezzel kapcsolatos személyes megfigyeléseiről szól néhány szót, ugyanis az Írásbeli vizsga második napján került erre sor és felhívták a hallgatóság figyelmét, hogy ez nem számit bele a fel vételi eredménybe* Meglepő módon sokkal őszintébb válaszokat lehetett kapni a kérdésekre* Három részben bontaná szét az alkalmasság kérdését: egyrészt a logikai képességre, másrészt a jellem-felmérésére, a harmadik pedig: amennyiben egyes szakterületekben külör* nősen fontos: a manualitás kérdésére* Ez a teszt logikailag tökéletesen megfelel véleménye szerint* A kötetlen kérdésekkel kapcsolatban is meglepően sok őszinte választ adtak* Bizonyos próbálkozást látott már az egyetemen és ennek fejlesztésével, jobbátételével lehetne foglalkozni és ez megfelelő mód lenne az alkalmasság megítélésére* Dékán megjegyzi, hogy ebben az évben az egész ország számára mi bonyolítottuk le qz u.n# önköltséges külföldi hallgatók felvételi vizsgáját, amelyen a Nagy Attila által említett teszt-módszert alkalmaztuk Kiszely prof•igen nagy segítséget nyújtott ebben a tekintetben és neki is az volt az impressziója, hogy nagyon reális es nagyon jónak látszó bírálati lehetőséget ad#