Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1968-1969, Szeged

1969. június 24., VI. rendes ülés

Egyetemünk: Tudományos Diákkörei az 1968/69 tanévben 253 hallga­tó tudományos munkára való felkészítését végeztek; ezek közül 208 orvos és 45 gyógyszerészhalIgató« A tagság létszáma megfelelő; a 250 körüli létszám gyakorlatilag a telitettség felső határáét jelenti; ennél több hallgatóval intézeteink lenlegi személyi és tárgyi adottságok mellett nem tudnak foglalkozni» Komoly problémát jelent a helyhiány, minthogy laboratóriumi munkahelyeket a legtöbb intézetben alig lehet biztosíta­ni# Ugyanakkor'nem tekinthető megfelelőnek a Tudományos Diákkörök—_ ben működő munkás— és parasztszármazású hallgatók aránya# A jelenleg érvényben lévő és kétségkivül igen komoly időbeli megterhe­lést jelentő tanulmányi és vizsgarend mellett azok a hallgatók* akik körülményeikn ói fogva kevesebb "alaptőkével“ startolnak, rendszerint csak a legnagyobb nehézségek árán tudnak tudományos diákköri munkára olymódon időt szakítani^ hogy közben tanulmányi kötelezettségeiknek i$ megfelelően;eleget tegyenekc Éppen ezért ezen a téren számottevő a le­morzsolódás, illetve az eleve való elzárkózás a diákköri munka elől# Avégből, hogy ezt a kérdést a holtpontról" elmozdítsuk, a Tudományos Diákköri Tanács határozaté és az Egyetemei EB# jóváhagyáséi mellett^mint' a TDK rektori megbízottja. 1968#december hóban a Semmelweis kollégium-*' ban tartott kollégiumi est formájában külön felhívtam az érintett hall­gatók figyelmét a TDK munka társadalmi, tudományos és egészségpolitikai jelentősegére# Ugyanezt a célt szolgálja a most kiadásra kerülő uj egyetemi tanrendbe beillesztett TDK-ismertető is#.Ismételten hangsúlyozni kivánom, hogy nem a TDK-tagság számszerű emelése, hanen^rányainak megváltoztatása a cél#..-A TDK tagok felvétele, illetve a régi tagok tagságának megújítá­sa 1968 szeptember-október hónapokban történt# A tagfelvétel az eddigi*' gyakorlatnak megfelelően a KISZ“ajánlására, az intézetvezetők hozzájáru­lásával történt? Valamennyi TDK-tag tagsági igazolvánnyal rendelkezikt amelyben minden tanév végén a tanszékvezető alairásával igazolja a hallgatók eredményes diákköri munkáját# Ugyancsak;minden TDK-tagról központi“nyilvántartó lap van felfektetve; sajnos, a tagságnak csak alig 1/3-ad része tett eleget annak a követelménynek, hogy érvényes tagsági igazolványát a TDK Tanács titkáránál bemutassa, s igy az egyez­tetést lehetővé tegye# E kérdés szervezeti vonatkozásaival /állandó TDK iroda megszervezése/ jelentésemben később foglalkozom# Októbertől.kezdődően 7 előadásból álló központi metodikai tai>­­folyamot indítottunk a kezdő TDK-tagok számára# Az előadások felölelték a laboratóriumi etika, az irodalmi gyűjtési a morfológiai, fiziológiái, kromatográfiás és elefetoforetikus vizsgáló— és regisztráló módszerek, a statisztikai analízis és a tudományos kutatómunka megszervezésének kérdéseit# A - folyam előadói D-isSzeme re Györgyr\Dr,Palfy Gyula, DriJoó Ferenc, Dr#Pórszász János, Dr#Lózsa Albert, DroNagy Sándor és Dr#Csillik Bertalan voltak# Sajnálatos módon elmaradt az izotóp—módsze­rekkel kapcsolatos előadás /DraTanos Béla/# Az előadásokon, melyek e^yréSzét gyakorlati bemutatás követte, átlagosan 45-50 hallgató vett reszt, ami megfelel a kezdő TDK~tagok létszámának. SZOTE,925/1969*60 pld# Dékáni Hivo/Kné#

Next

/
Thumbnails
Contents