Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1965-1966, Szeged

1965. november 16., II. rendes ülés

A gyógy itó munka feltételeinek biztosítása és ellátása sok feladatot ró az egyes klinikákra. A Kar az ezekkel való foglalkozás során a szak mai kérdéseken kivül a gazdasági, személyi és az orvosi rendtartással kapcsolatos kérdésekkel kiván foglalkozni. Ugyanakkor a felsőbb szer­vek által előirt területi munkákkal is törődik. Ennek megfelelően az Egyetem valamennyi dolgozója tudásának és képességeinek tudatában kell végeznie munkáját, ezért a szakmai továbbképző tanfolyamokon való rész vételt, a Kar támogatja /mind a felső, mind a középkádere-k számára/ a hozzá szükséges feltételeket igyekszik biztositani. A középkáder­­továbbképzés szükségessé teszi a Szakszervezettel való szoros kap­csolatot. A személyi feltételek biztosítása céljából a Dékán a Személyzeti Osz­tállyal rendszeres és tervszerű kapcsolatot tart fenn. A gyógyítás anyagi feltételeinek biztosítása, az adott keretek között, a Klinikai Bizottsággal való aktiv együttműködés alapján történik. Ennek megfelelően rendszeresen kell tárgyalnia a Gazdasági Hivatallal és az idevonatkozó különböző bizottságokkal. A 17•§• a Kari Tanácsra bizza a Kar tudományos kutatási feladatainak meghatározáséit, a tanszékek ilyen tevékenységének összehangolását és a tudományos munka feltételeinek biztosítását is. Azonban a Tudomá­nyos Bizottság, mint rektori bizottság, közvetlenül a Rektor irányí­tása alatt áll, valamint más szervek is koordinálják egyes intézetek tudományos munkásságát, igy a Kar a tudományos munka feltételeinek biztosítását a megállapított oktató és egyéb alkalmazotti létszám tanszékek közötti elosztásával, valamint , a költségvetési előtervek, valamint hitelek elosztásával se-giti elő.-2 -

Next

/
Thumbnails
Contents