Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1964-1965, Szeged
1964. december 8., III. rendes ülés
- 2 -Bizottságunk azonban úgy érezte, hogy feladata nem merülhet ki e számunkra kedvező jelenségek regisztrálásában, hanem rá kell mutatni azokra a jelenleg még megoldatlan kérdésekre is, amelyek megítélésünk szerint a diákköri mozgalom egészséges továbbfejlődésének érdekében elvi alapokon nyugvó, körültekintő, egységes rendezést kívánnak. E kérdések kozott inkább logikai, mint fontossági sorrendet tartva elsőként a tudományos diákköri mozgalom céljával, jelentőségével kívánunk foglalkozni. Vizsgálódásaink során azt tapasztaltuk, hogy oktatók és hallgatók egyaránt szívügyüknek tartják a diákköri mozgalom továbbfejlesztését, igénylik a felsőbb szervek rendszeres irányitó munkáját, tapasztaltuk azonban azt is, hogy néhány elvi kérdésben az álláspontok nem egyeznek, gyakran ellentmondóak. Vannak, akik úgy vélekednek, hogy a diákköri szervezésben már eddig is kissé túlzásba mentünk és állítólag a, tulszervezésben már eddig is kissé túlzásba mentünk és állítólag a tulszervezés miatt nem engedjük szárba szökkenni a hallgatók önálló kutatói hajtásait, pedig "'egy étien Önálló gondolat többet ér, mint akárhány irányítással készült pályamunka. Banek a nézetnek a képviselői úgy vélik, hogy a diákkört egyáltalán nem kellene szervezni, legjobb mindent az ambiciózus hallgató spontane tására bízni, az irányítás inkább a. személy es példa erejével történjék Ez a nézőpont azonban ma már nem korszerű, meit nem számol a tudományos kutatásban világszerte érvényre jutó kollektivizálódási tendenciákkal j de figyelmen kívül hagyja a szocialista kulturforradalom ideológiai és pedagógiai követelményeit is. Nem tarthatjuk meglepőnek, hogy.a spontaneitás túlzott; hang súlyozásából fakadó helytelen gyakorlat talaján itt-ott érvényesülni igyekszenek egyes nyíltan opportunista tendenciák is, amelyek a diákköri mozgalom fő "hasznának" a minimális ónálló munkával tekintélyes oldalszámban megirt, többnyire más munkaerők önkéntes vagy éppen elrendelt kihasználásával született pályamunkát tartják. Mondanunk sem kell, hogy ez utóbbi gyakorlat nem csupán helytelen, de mindanfajta kutatói etikával is élesen szemben áll, ezért ha megnyilvánul, ellene a leghatározottabban fel kell lépnünk. A kutatói egyéniség, a különleges kutatói képesség individualista szemléletéből,ezen tulajdonságok túlértékeléséből fakad azonban végső soronc az a kétségkívül jóindulatú, ám mégis problematikus tendencia, melynek egyik megnyilvánulása éppen a jelenleg KÍSZ védnökséggel szerkesztés alatt álló önálló tudományos "fiók-Acta". A benne foglalt munkák ugyanis vagy elérik hazai szakfolyóiratok nívóját - és akkor ott a helyük - vagy nem, és ebben az: esetben hamis illúziók táplálása az., ha nyilvántartásban megjelennek. Nem helyeselhetjük azonban azokat a törekvéseket sem, amelyek a hallgató diákköri munkáját egy jól betanított középkáder szintjére kívánják leszállítani, ami többnyire abban nyilvánul meg, hogy az elvégzendő kísérletben a metodika és a kérdésfeltevés túl szükreszabott, prakticista körülbástyázásával az önálló alkotómunka ha még oly csekély lehetőségétől is megfosztják.
