Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1964-1965, Szeged

1964. október 27., II. rendes ülés,

- y -Földes dékánhely et t es válaszolva a felvetett aggályokra, a tan­könyv-jegyzet kérdéssel kapcsolatban tájékoztatja a Kart, hogy ebben az ügyben a Rektorhelyettes tárgyalt Budapesten illetékes fórumoknál, ahol november hónapra megígérték a jegyzetek leszál­lítását# A demonstrációkkal kapcsolatban az időpontokat még a félév hátra­lévő idejére is egyeztetni kell; a demonstrációk szükségszerűségé­vel pedig külön kell foglalkozni# Fazekas tanár véleménye szerint a tankönyv-kérdésben komoly mu- 1ásztás van és emiatt indokolt, hogy bizonyos elnézést tanúsít­sunk a hallgatókkal szemben# Egyéoként ez a panasza a hallgatóság­nak országos jellegű# Jegyzetelni nem tud mindenki helyesen, vi­szont miből tanuljanak, ha nincs tankönyv. Azt is fel kell vetni illetékes helyen, ha kiadnak egy tankönyvet, akkor azt miért nem nyomják mindjárt megfelelő példány-számban. Évről-évre megismét­lődnek ezek a panaszok és csupán annyi az eredmény, hogy egyik fórum a másikra háritja a felelősséget. Julesz tanár visszatér Huszák professzor javaslatára a demonstra - ciök, illetve az anyag számonkérése tekintetében. Úgy véli, hogy az anatómia kivételével megvalósítható lenne az összes többi tárgy­nál az, hogy a gyakorlatok alkalmával az elmúlt elméleti órán le­adott anyagot vissza kell kérdezni. így a gyakorlatvezető folyama­tosan meggyőződhetnék a hallgatók felkészültségéről, megismerné a hallgatókat, tehát véleményt is tudna róluk alkotni. Dékán megjegyzi, hogy a vezetése alatt álló tanszéken éveken ke­resztül igy oldották meg az anyag visszakérdezését, azonban ma már olyan megnövekedett létszámú hallgatósággal van dolguk, hogy a je­lenlegi alacsony oktatói létszám mellett ezt a módszert nem tudják alkalmazni. Földi tanár véleménye szerint az volna a helyes, ha az egyes szak. professzorok nyilatkoznának a demonstrációk tekintetében: szüksé­­ges-e vagy sem? Madarász dr. véleménye szerint nem lenne célravezető, ha az egyik t'anszéY továbbra is alkalmazná, máshol megszüntetnék a demonstrá­ciókat#. Egy évfolyamon belül egységesen kell megtartani, vagy el­törölni. Földes dékánhelyettes hozzászólásában kifejti, hogy a demonstrál - tatást semmiféle szabályzat nem Írja elő. A tanszékek szuverén jo ga, hogyan kívánják az anyag visszakérdezését. Amennyiben az eddi gi gyakorlat nem megfelelő, el lehet torolni, illetve lehet ezen változtatni. Véleménye szerint azonban ezt most a Kar nem tudja

Next

/
Thumbnails
Contents