Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1963-1964, Szeged

1964. január 28., IV. rendes ülés

- 10 Szontágh tanár, mint az Albizottság elnöke tájékoztatásképen megjegyzi: semmi olyan nem szerepel a jegyzőkönyvben, ami el­len Sipos tanár annakidején ellenvetést tett volna, sőt a kö­zös használatra javaslatéahozott helyiségekre vonatkozó megöl­­oldást ő maga hozta annakidején szóba. Uj dolog egyetlen egy van, ez pedig a professzori részlegre vonatkozik, amit most ide hozták döntésre a Kar elé. Tény, hogy annakidején, amikor kezdetben tárgyaltak, Sipos tanár hangsúlyozta, hogy nem volt módja és ideje felkészülni a felmerült problémák megvitatására. A tárgyalások során tulajdonképen a 11.sz.Belklinika eredeti igényeinek csaknem felétől elállt és az utóbbi időben úgy né­zett ki, hogy mindkét fél megértőnek mutatkozik. Kukán tanár kiegészitésképen elmondja, hogy az üggyel kapcsola­tos első jegyzőkönyv október 4-én kelt. A helyszini szemlékbe szükségesnek tartották a műszaki osztály bevonását is éppen a felujitási tervek miatt, mivel nem akartak elébe vágni a tervek­nek. Maga is azt hitte, hogy csak a professzori részleggel kap­csolatban van eltérés s ezért tartotta szükségesnek ezt a Kar elé terjeszteni. Szél dr. mint a klinikai alapszervezet titkára hozzászólásában kifejti, hogy az Egyetemi Pártbizottság véleménye az, hogy azt az arányt, ami kialakult, elfogadottnak kell tekinteni. Maga az élet kivánta igy, hogy a íl.sz.Belklinika ágyszáma 60-ról 80-ra emelkedjék. Nem vitás, hogy a 11.Belklinikán segiteai kell s ezen keresztül a beteg embereken, mert az tarthatatlan hely­zet, hogy súlyos betegeket nem egyszer kénytelenek folyosón el­helyezni és ott kezelni. Azt is meg kell mondja, úgy vélik, hogj a bőrklinikának vannak kihasználatlan helyiségei. A pártszerve­zet támogatja a íl.sz.Belklinika igényeinek a felujitásig tör­ténő kielégítését, annál is inkább, mert legfeljebb átköltözte­tésekről van szó, minden rontás-bontás nélkül. Többek kívánságára Szontágh professzór tájékoztatja a Kart, mi­lyen helyiségekről mondana le a Bőrklinika /fotoszoba, stb./ Sipos tanár megjegyzi, hogy az ambulantia férfi várórészlegé­ről azonnal lemond, a fototeremről pedig akkor, ha a felszere­lés elhelyezéséhez a G.H. a segítséget megadta. A tantermi elő­készítőből is kihurcolkodik, amint a kisebb előkészítő helyi­séget feltudja szabadítani. Ezzel szemben a Könyvtár és az ál­latlaboratórium annyira szűk és zsúfolt, hogy abból átengedni semmit sem tud. Megoldást jelentene véleménye szerint, ha a főnővér kiköltözte­téséről gondoskodnának, ami által 2 helyiség szabadulna fel, sőt azt is említette, hajlandó családjával kiköltözni a klini­ka épületéből, hogy ezáltal Földi professzor megfelelő prof esz-

Next

/
Thumbnails
Contents