Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1963-1964, Szeged

1963. szeptember 24., I. rendes ülés

- 2 -Kiszely professzor kinevezése alkalmából Dékán a tanár társak és a maga legőszintébb jókívánságait fejezi ki ezalkalommal a jelenlévő Kiszely professzornak. Kivánja, hogy oktató és tudo­mányos kutató munkáját sok sikerrel és jó egészségben folytassa egyetemünkön is. Kiszely tanár, amikor megköszöni Dékán üdvözlő szavait, első kö-|' szónő szava a Párt és a Kormányzat felé szól, amiért erre a hely, re alkalmasnak és méltónak találták. Hálával és köszönettel tar­tozik a Tanári Karnak is, hogy erre a tanszékre jelölték és al- I kalmasnak minősítették. Tisztában van azzal, hogy az előlegezett bizalom komoly felelősséget jelent és minden igyekezetével azon I lesz, hogy ennek a bizalomnak meg is tudjon felelni. I Kát szempontot tűzött ki maga elé: elsőrendű feladatnak tekinti I az oktatás és nevelés kérdését. E kettő egymástól elválaszthatat­lan és mindent el fog követni, hogy a biológia, mint alaptárgy oktatásában a kettes cél megvalósulják. A másik irány: a tudományos kutatás vonala, amely szintén igen ' i fontos feladat főleg atekintetben, hogy a leendő kutatók nevelé­sét minden eszközzel előmozdítsa. Ptöviden vázolva ezekkel a tervekkel indult. Mégegyszer megköszö­ni azt a baráti, kedves fogadtatást, amelyben a tanári Kar tagjai J részesítették és kéri, hogy a továbbiakban se vonják meg tői eg bat rátságukat és támogatásukat. I I A Kar tagjai melegen ünnepük: Kiszely professzort. ] Dékán tájékoztatásul közli, hogy az Egyetem állami vezetésében . az alábbi személyi változások történtek: A rektori teendők ellátására - 3 évi időtartamra - dr.Tóth Károly1 egyetemi tanár nyert megbízást. Dékán a Kar és a maga nevében őszinte szeretettel köszönti ezal­kalommal is Tóth Károly rektor urat és kivánja, hogy mindannyiuk által ismert és becsűit munkáját egyetemünk javára tovább foly­tassa. Tóth rektor megköszöni Dékán kedves üdvözlő szavait. Elmondja: rendkivül nehéz helyzetben van, amikor ezekre a szavakra vála­szolnia kell. Nehéz a helyzete, amikor olyan elődök nyomában ne­vezték ki, mint Jáki, Petri és Rávnay rektor urak. Ugyanakkor könnyű a helyzete, mert mint az állami vezetés tagja, dékánhe­lyettesi, illetve rektorhelyettesi minőségben velük együtt dol­gozott. Ezek az elődök mutattak neki példát a köt élésségtel jesi- .. tésből, az egyetem és a Kar iránti tiszteletből. Amikor átveszi a Kar előtt is ezt a rendkivűl nehéz és megtisztelő feladatot, nem óhajt^programmbeszédet mondani, ezt megtette már a tanévnyi­tó alkalmával. Csupán azt kivánja hangsúlyozni, hogy minden te-

Next

/
Thumbnails
Contents