Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1960-1961, Szeged

1960. október 18., II. ünnepélyes rendkívüli ülés

2 kívüli ülését megnyitja, az alábbi szavakat intézve a megjelen­tekhez: / «Miniszter Elvtárs, Professzor urak, tisztelt vendégeink! Mai rendkívüli ülésünk különleges ünnepi feladatot tűzött napi­rendjére. Holnap lesz 20 éve annak, hogy ma is hivatalban lévő 6 professzorunk, kinevezést nyert Egyetemünkre. Közülük Csik, ívánovics és Kanyó professzor nyilvános rendkívüli, Gellért, Jancsó, és Rávnay professzor nyilvános rendes tanárává lett áz Egyetemnek. Ha végigtekintünk azokon a képmásokon, mélyek tanácstermünk fala­it diszitik és Egyetemünk volt tanárait ábrázolják, megállapít­hatjuk, hogy kevesen voltak, akik két évtizedet, vagy - mint mos­tani jubilánsaink egyrésze - ennél is hosszabb időt töltöttek egye­temi tanszéken. Ez nem csupán az átlagos életkornak még a tudomány munkásaira is kiterjedő meghosszabbodását, jelzi, hanem egyúttal vi­lágosan utal rá, mennyire célszerű az, ami felsőoktatási politikánk­ban ezidőszerint is érvényesül, hogy a tanszékeket már megérett, de még fiatal, tettrekész és további fejlődésre képes emberekkel töltik be. Jubilánsaink e húsz - tanszéken eltöltött - éve nem volt mentes a viharoktól és a megrázkódtatásoktól, hiszen egy világiak kellett Összetörnie ahhoz, hogy romjain uj, a réginél különb és Ígérete­sebb uj élet és uj rend alakulhasson ki* d2a végiggondoljuk, amit e két évtized folyamán alkottak, örömmel állapíthatjuk meg, hogy minden tekintetben megállták az idők próbáját és ma, mint nevelők, mint orvosok, mint tudósok egyaránt nagyrabecsült képviselői tu­dományszakuknak itthon is, az ország határain messze túl is. «Ha az ífeyetem történetébe, az itt dolgozók tudatába és a mi szivünk­be nem vésték volna be oly mélyen jelenlétük tudatát, akkor is ta­núskodnék munkájuk elismeréséről számos kitüntetés ás a megbecsü­lésnek nem egy jele, melyben az idők folyamán részesültek* Nem látszik szükségesnek, hogy felsoroljam ezalkalommal egyenkén­ti érdemeiket, hisz azok mindannyiunk előtt igen jól ismertek. Már csak azért sem sorolom fel, mert a mai megemlékezés épen csak megemlékezés, nem emlékezés, nem lezárása valaminek* Legföljebb olyasmi, mint ha a turista útban a hegycsúcs felé egy pillanatra megáll és körülnéz, hogy a táj szépségében gyönyörködjék, ügy ér­zem, hogy ha jubilánsaink most egy pillanatra velünk együtt körül­néznek és vissza is tekintenek, nem lesznek szerénytelenek, ha gyönyörködnek abban az útban, melyet maguk mögött hagytak. De ahogj a turista aztán ismét a csúcs felé fordul és folytatja útját, úgy azok, akiket most őszinte baráti érzésekkel ünnepiünk, szintúgy folytatják útjukat a csúcsok felé. Legmelegebb jókívánságaink Jci­­sénk őket és az a benső óhaj, hogy kitűzött céljukat elérjék. E szép évforduló alkalmával kérem fogadják mindannyiunk szívből jövő jókívánságait: jó egészséget, friss erőt és munkakedvet, bé­kés, nyugalmas munka lehetőségét, céljaik és vágyaik elérését." A jubiláló professzorok nevében dr*Gellért Albert egyetemi tanár az alábbiakban köszöni meg az üdvözlő szavakat: ■

Next

/
Thumbnails
Contents