Szegedi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi kar - tanácsülései, 1959-1960, Szeged
1959. december 22., III. rendes ülés
lelő idő álljon a hallgató rendelkezésére a felkészülésre és pihenésre. Elosztva ezip napi 5 órát tenne ki. Tóth dékánhely ettes; megjegyzi, hogy az Orvosképzési Bizottság véle- I menye szerint a gyakorlatok módszere nem jó, mert azokon visszakérdezés folyik osztályozással és ezzel megzavarják a hallgatókat. A klinikai gyakorlatok nincsenek jól beallitva különösen Szegeden, ahol délutáni órákban vannak. A gyakorlatok rendszere és a téma pontosan kidolgozandó. •t # n / J.ulesz tanár: nehéz kérdés, hogy mi a sok és mi a nem sok. Rámutat árra, hogy vajon a középiskolás gyerekek napi 5 órában vannak csupán foglalkoztatva? Nem volna helyes, ha egyetemi hallgatóktól kevesebbet kivánnánk, mint a középiskolás tanulóktól* ívánovics tanár szerint óraszám csökkentés nem volna helyes, különösen abból a szempontból, ha ezt mégis elhatározná a Kar, adódnék a legnagyobb probléma, hogy melyik kollégium óraszámát csökkentsük. A maga részéről nem az óraszámban látja a nehézséget, hanem a vizsgarendben és meglepetéssel látja, hogy ezt nem kívánják megváltoztatni. Korpássy tanár: nem a mennyiségi kérdés a lényeges; ez éppen a lényeg elkendőzését jelenti. Az előadandó anyag felduzzadt s ha csökkentjük az órákat zsúfoltan kell előadni. Egyetlen megoldás lenne, ha az orvosképzést 7 évre emelnék fel. A vizsgarendről pedig az a véleménye, hogy az jelenleg nem jó és a korábbi javaslataink szerint ; azon változtatni kellene. Petri tanár: nNem értek egyet azzal, hogy a kötelező tantárgyak szá- - man, a vizsgarenden és az elméleti és gyakorlati órák arányszámán szükségtelen volna változtatni. Nem gondolom, hogy a tanszékek súlyát a vizsgakötelezettség adja meg^ "sem azt, hogy a vizsgatárgyak kijelölésében prestige-szempontok jogosultak vdnának. Kétségtelennek látom, hogy van túlterhelés, főleg, ha abból indu-^ lünk ki, hogy általános orvosokat akarunk képezni. Az oktatás értékét az mutatja meg, mit tudnak a hallgatók pl. félévvel a vizsga letétele után. Ha ezt a próbát elfogadjuk, akkor nem sokunknak lehetnek nagy illusioi. Úgy gondolom, hogy a helyes elv: kevesebbet, de alaposabban. Éppen a gyakorló orvos igényeit vévén alapul, nem helyeslem a nagy alaptárgyak felszabdalását. Az alapok beható okta-^ tása céljából helyeselném a belgyógyászati diagnosztika és az áltálé é nos sebészeti vizsga kötelezővé tételét, de nem feltétlenül helyeslem az urológia, a stomatológia, a röntgenológia önálló, kötelező vizsgáit. Kinek jutna eszébe külön vizsgát tartani gastro-enterologiából, haematologiából, vesebajokból stb. Helyeslem pl. az említettt sebészeti ágak oktatását korlátozott terjedelemben, de jobbnak tartanám az alapos vizsgáztatást, melyen minden szaktárgy előadója in- < tézne kérdést a vizsgázóhoz. Szerintem jogos kivánalom volna, hogy a sebészet egész területéről egyidőben tegyen bizonyságot a vizsgázóid tájékozottságáról, mert az élet is egyszerre adja a feladatokat., Manapság, mire az egyikből vizsgázik, a másikat már elfelejtette. Sematikus a mai vizsgarend ebből a szempontból.
